Bár több ezer órát és sok millió forintot költenek cégek munkahelyi
tréningekre, ezek megtérülése gyakran kiábrándító. Tanulmányokkal
igazolható, hogy a résztvevők az anyag jó, ha egyharmadát fel tudják
idézni a képzés után. Az anyagi és egyéb erőforrás-ráfordításaink,
illetve ezek hosszú távú megtérülése jelentősen növelhető, ha szem
előtt tartunk 10 alapvető dolgot minden képzés alkalmával:
- A tréningek hatását befolyásoló tényezők 85%-a az oktatótermen
kívül keresendő.
- A hatékony oktatás négy lépcsője: - elmondani, - bemutatni,
- gyakoroltatni, - értékelni.
- A megfelelő trénereket válasszuk ki!
- Nyugodt, zavarmentes környezetet kell biztosítani az oktatás
helyszínéül.
- Ismertessük a tréning előtt az általános tudnivalókat!
- Célszerű egy felülről-lefelé történő tréningtervet követni.
- Ne markoljunk túl sokat, nehogy keveset fogjunk!
- Jobb az ismereteket azonnal átültetni a gyakorlatba, mint mindenről
elméletben beszélni, és csak aztán begyakorolni azokat.
- Ismerjük el és jutalmazzuk azokat, akik használják is, amit
tanultak!
- Kövessük nyomon a tréningeket újabb összefoglaló, emlékeztető
kurzusokkal vagy a résztvevők közös megbeszélésre való összehívásával!
Mindezen ajánlások figyelembe vétele több erőfeszítést igényel
a tervezés, a végrehajtás és az oktatást követően, de bőségesen
kifizetődő lesz. Akár meg is duplázhatjuk a tréningjeink hatékonyságát,
hiszen cégünk sikeressége azokon az embereken múlik, akik a munkájukat
hatékonyan végzik.
A képzés pedig alapvetően szükséges az alkalmazottak felkészítésére,
és a minden szempontból hatékony munkavégzésre. |